2009. augusztus 30., vasárnap

2009. aug. 30. 17:52 | zoldbeka | 15 komment

Kedves Mindenki!

Nem lehet ellenállni a sürgetéseteknek, nem hittem volna... de jól esik.

Nos, megvagyok. Még. Nem is tudom, hogy mondjam el (kihúztam, áthúztam, töröltem ezerszer) úgy, hogy érzelmeket ne nagyon vigyek bele. Mély válságban vagyok és nem nagyon látom még a kiutat. Sirdogálni most nem fogok. Úgy érzem, hogy most lennék a csúcson és ugyanakkor nincs rám szükség. Persze mondhatjátok, hogy mi a fenének vagyok még itt és ebben rengeteg igazság van. De ugyanakkor gondoljatok bele: most, ennyi évesen menjek el napközisnek (ha találok)? vagy fejlesztő pedagógusnak valamelyik iskolába? csak azért, hogy innen meneküljek?

Hiszen, ha elkezdődik a tanév, én megint tök egyedül leszek, nem nagyon fogok találkozni senkivel, aki jószívvel szólna hozzám (már nincsenek itt, elmentek, elmenekültek, menekülni kényszerültek) és bármennyire is jó munkát végzek, megintcsak én leszek az iskolám legrosszabb pedagógusa. Ennek megfelelően a munkámat is pontosan ennyire becsülik meg, ismerik el - azaz sehogy. De legalább a gyerekek, a szülők!

Van egy másik oldala is a lelki állapotomnak: látom a többi iskolát, kollégát, találkozom velük nap mint nap, beszélgetek és egyre, egyre, egyre borúsabb leszek. Olyannyira lefele megy a szekerünk, hogy az utóbbi időben már kételkedek abban, hogy lesz-e jobb valaha.

Próbálta óvatosan fogalmazni, mert minden szavamat ezerszer torolják meg.

Barátsággal

 

2009. június 18., csütörtök

2009. jún. 18. 14:35 | zoldbeka | 79 komment

Ez a blog végleg bezárt.

Semmit nem tudtam megváltoztatni és engem sem változtatott meg semmi: továbbra is hiszem, hogy alkotó, kreatív pedagógusok kellene a pályára, akik hisznek a gyerekekben, akik értékrendje inkább követi a "múltat", mintsem a mostani szemetet. Akik értelmiségiként véleményt nyílvánítanak még akkor is, ha tudják, hogy ezzel konfliktusokba keverednek a mai, hierarchikus, elmaradott iskolarendszerben, strukturában. Ugyanakkor belátom, hogy egyéni boldogulásunk érdekében mindennek ellent kell mondani, ellent kell cselekedni, mert különben "tudálékossá" válik az ember az asimovi értelemben és ekkor nehezen kerüli el a mobbingot, a zaklatást, a terrort.

Minden kedves olvasómnak, kollégámnak nyugalmas, békés, pihentető nyarat és jobb tanévet kívánok, mint ami mögöttünk van!

Ez a blog 3 és fél év után, 607 poszttal, 1700 hozzászólással, 350 000 olvasással bezárt.

2009. június 17., szerda

2009. jún. 17. 16:30 | zoldbeka | 0 komment

Évértékelés

2008-2009-es tanév. Megéltük. Új helyen, új iskolaszerkezettel (kényszerből, helyhiány miatt esztelenül összevont osztályokkal - nem számított gyerek érdeke, pedagógus lehetőségei a fejlesztésre, nem számított semmi más, csak a takarékoskodás - a fogyatékosokon). Ennek megfelelően összeállított tantárgyfelosztásokkal, ámbár belátom, hogy ebben a helyzetben nem nagyon lehetett mit csinálni. Mégis. Mégis furcsa helyzet, hogy az órákkal úgy kell sakkozni, hogy ritkán mérvadó a pedagógus képzettsége, tudása, szakterülete.

Statisztikák:

volt: több mint 20 termünk, köztük mindenféle fejlesztőterem, szertárak a rengeteg fejlesztő eszköznek, ebédlő, tornaszoba, infoterem, tucatnyi illemhely, nagy és szép udvar, csend, nyugalom

lett/megmaradt: 6 tanterem, egy infoterem, az órák két harmadában fél tornacsarnok, a maradékban kis aula - koszos mindkettő, oda gyereket fektetni nem lehet (gerinc és lúdtalp-tornának vége, de ayres-terápia, egyensúlyfejlesztés stb. is kukába került). Eszközeik egy része "le lett selejtezve", hiszen az új helyre nem fért el. Mozgásfejlesztő terem papíron van, egyébként alkalmatlan kis luk. Udvarunk balesetveszélyes - történt épp elég baleset így is. Az alsó tagozaton a testi nevelés gyakorlatilag megszűnt. Életvitelt oktató kollégánk saját telkén tárolja anyagait és hurcolja be az órákra - vidékről.

Ebédlőnk nincs, közösködünk a befogadó iskolával, ennek eredményeképpen a gyerekek időre esznek. Ünnepségeinket a folyosón tartjuk, egy nagyjából 4m széles, 15m hosszú csíkon, melynek közepén pompázik a két WC. Mivel ablak sincs itt, elképzelhető a szag egy-egy nagyobb dolog után. A csend és nyugalom helyett a befogadó iskola diákjainak folyamatos dobálózásait az emeletekről, beszólásait kellett egész évben gyereknek, felnőttnek elviselni. Amúgy az épület épp úgy beázik, mint a régi, csak itt nem foltok jelennek meg, hanem szépen esik az eső.

Saját munkám körülményeinek értékelése: a körülmények érezhetően rosszabbak, mint tavaly. Bár van egy fél tornacsarnok az órák 2 harmadában, ám már az idejutás sem egyszerű. Érthető iskolavezetési szempontok miatt éppen most kellett bevezetni a mindennapos testnevelés, ami nagyon dícséretes lenne, ám több dologra nem gondoltak az illetékesek:

1. Nincs annyi eszköz, mint az összevont tanulócsoportok létszáma, hiszen fogyóeszköz fejlesztésre évek óta nem került sor.

2. Bár a gyerekek tesi óraszáma a papíron heti 5 lett, ám a valóságban inkább csökkent. Ennek oka a helyhiány, a feltételek nem biztosítása. Nem lehet 20 nagy kamaszt egy aulában értemesen foglalkoztatni, egész egyszerűen nem férünk el.

3. 5 és 10 perces szüneteinkben nem lehet 2 osztályt (összevont tanulócsoportok) a másik iskolából felöltözve visszahozni, másik kettőt összeszedni, átvinni és kivárni az öltözést. Ha ez még meg van fűszerezve közte egy info órával, amihez a második emeletre kell felvinnem, majd lehoznom az osztályokat - hát az érdekes.

Az egész évem a rohangálással telt el: másodikra fel, le, át a másik suliba, vissza, megint át...........Ennél több energiát soha nem fordítottam  még arra, hogy normális munkát tudjak végezni. Borzasztó erőfeszítéseket igényelt ez a tanév....

A költözés hatása a gyerekekre:

sérült gyerekeink bizonyíthatóan megsínylették az egész cirkuszt: zavarodottabbak lettek, agresszívabbak. Megjelent az iskolában az agresszió, némely osztályban a terror a gyengébb, vagy éppen a jobb teljesítményt nyújtó gyerekek irányában. Többet lettek betegek a szűk, zárt térben. A nem kellő fejlesztési lehetőségek is valószínűleg "megtették" hatásukat, de ez majd csak hosszabb távon derül ki.

A jövő: a jövő? Valószínűleg, ha nem próbálunk meg váltani (én erre két utat látok csak),  akkor nem sok jóval kecsegtet. A mi iskolatipusunk szép lassan megszűnik, mert nincsenek gyerekeink, noha a befogadó iskolánk tanulóinak jelentős része nyugodtan tanulhatna nálunk is. No komment.

2009. június 13., szombat

2009. jún. 13. 19:49 | zoldbeka | 8 komment

Sok csodálatos

levelet kaptam - ennél szebbet még nem.

 

2009. június 11., csütörtök

2009. jún. 11. 17:22 | zoldbeka | 1 komment

Bankett

volt ma és már megint szétszakad a szív. Mint minden évben, már évtizedek óta. Mindig a kedves osztály megy el, hogy a többi is kedvessé válhasson. Nyolc éve követtem minden rezdülésüket, láttam felnőni őket és igyekeztem a legtöbbet átadni magamból, tudásomból, érzéseimből, nézeteimből nekik. Már egy húron pendültünk régóta és most elmennek.

Egy részüknek tudni fogom a sorsát, mert békák (eddig is azok voltak, vagy azokká lesznek majd idővel). Azt hiszem, hogy velük majd minden rendben lesz, hiszen egy nagy baráti közösség fogja lépteiket vigyázni. Másik részüket elveszítem majd a szemem elől: ideig-óráig tudok majd még róluk, aztán eltűnnek - csak remélni tudom, hogy jól vannak. És lesz egy kisebb részük, akik az utcán végzi drogosként, csövesként, bűnözőként a börtönben, vagy egyszerűen csak meghal. Látszólag ok nélkül, bár ha vennénk a fáradtságot, akkor vissza lehetne követni, hol is tértek rá erre az útra. (Már vannak, akik megtették az első nagyon apró tipegést, rezdülést, csak még nem tudnak róla, noha részemről az óvó figyelmeztetés már megtörtént.)

Ma is szép volt pedagógusnak lenni: az őszinte köszönet, ölelés, a suttogva mondott szó beleég az ember agyába, szívébe - ezért éri meg, és csak ezért. Az ösztönző, kínzó vágyért, hogy még többet adhassak nekik, magamból, a világból. Azt hiszem, hogy akikből ez a vágy már eltűnt, azoknak szintén el kellene tűnniük az iskolákból. Ez a vágy sarkall arra, hogy mindennap gyarapodjon a tár, amiből merítkezem, amiből elvarázsolom a srácokat, amiből én leszek nekik az isten.

Amúgy 10 év után az iskolám is "észrevette", hogy az utunk elkanyarodott kissé a valóságtól. Nekem elégtétel lehetne, hogy a fene egye meg, de mégiscsak nekem volt igazam. Ám ezzel szemben csak a szomorúság van bennem: mennyi gyereket segíthettünk volna jobban, mennyinek tehettük volna jobbá, szebbé az életét! A felelősség az enyém is: az utóbbi két év önként vállalt "hallgatása" szégyenkezésre késztet. De holnap még ballagás van, utána ráérek még gondolkodni ezen...

2009. június 6., szombat

2009. jún. 6. 19:59 | zoldbeka | 1 komment

Bezártuk

a tanévet - mi, a békákkal. Megvolt az utolsó program is, amivel sikerült immár nemzetközivé is válni: egy mentálisan retardált, 30 éves, szlovákiai magyar "fiú" volt a mai új vendégünk - biztos, hogy meg is ragad közöttünk. A félelmem, hogy az eső tönkre teszi a mai napunkat szerencsére nem jött be: fülledt, de meleg és napos idő volt. Most jön három hét szünet és felkészülés a nyári programokra, aztán irány a békákkal a Velencei-tó, a bicajos túrák! 

Gondoltam ám rátok kedves Kollégáim! Hiányzott a találkozás, a beszélgetés, a lelkesedésetek, tisztánlátásotok, szakmai tudásotok! De majd meséltek!

A nyomorult kullancs már megint megtalált - eddig szerencsém volt, remélem meg is marad! Büdös kis dög alig akart kijönni. Miközben szenvedtem vele arra gondoltam, hogy már mennyi "kullancsot" vittem magammal... Jó lenne, ha most már engem is rángatna valaki kifelé...

2009. június 4., csütörtök

2009. jún. 4. 20:12 | zoldbeka | 0 komment

Ugyanaz az étlap

kerül elénk 15 éve, legközelebb most hétvégén. Ugyanazok az ételek, csak a minőségük romlik szezonról szezonra. Mivel demokrácia van (és ezt akartuk), így választhatunk közülük.

15 éve egyetlen szót sem hiszek el ezektől a hölgyektől és uraktól.

Az oktatásban sem.

2009. június 2., kedd

2009. jún. 2. 17:06 | zoldbeka | 3 komment

Szombaton

a tanév utolsó programja a békáknak: a nyárra a bicajos programok és a Velencei-tó marad, ahova folyamatosan le szoktunk menni a szünetben, no meg az útvonalbejárások. Sajnos a hétvégi program miatt lemaradok egy várt és nekem fontos találkozóról - most honnan fogok erőt és hitet meríteni? Addig azonban még vár rám egy kétnapos továbbképzés is. Még szerencse, hogy mára végeztem a ballagó osztály tablóváltozatainak elkészítésével -kolléganőm majd választ, én még javítgatok és mehet a nyomtatás. Leadtam a hetek óta asztalomon álló önértékelést is, ami nem kis fejtörést okozott: hogyan értékeljek?, ahogy "elvárják", ahogy gondolom, vagy a kettő között. Végül is azt írtam, amit gondolok. Bár komoly etikai problémát vetett fel nem egy pontja (szerintem talán alkotmányos jogokat is érint hátrányosan,mikor például a szólásszabadság, a szabad véleményformálás jogát állítja szembe egy közösség véleményével). Ezzel szemben az év végi jelentésben (mert ezt is kell) a középúton akarok maradni.

A suliban már egy hónappal ezelőtt végeztem az év végi felmérésekkel, de csak ebben a három napban volt időm kiértékelni az eredményeket. Nos, kijelenthetem, hogy a mindennapos testnevelés eredményeképpen a gyerekek, szeptemberi eredményeikhez képest, 18%-os javulást mutattak átlagban (kivéve a "lógósokat", vagyis azokat, akik az órák nagyobbik részén nem vettek részt). Hogy ez a javulás megmutatkozott-e más műveltségi területeken is azt nem tudom, de valószínűleg nem. Ennek oka az órarendi elhelyezés: nem szerencsés az utolsó órára tenni mindig a testnevelést, sokkal többet lehetne profitálni belőle, ha a nap közepén, első felében lenne.

Jön az utolsó két hét, telis tele feladatokkal. Ki kell bírni, bár tele már a hócipő.

2009. május 27., szerda

2009. máj. 27. 17:50 | zoldbeka | 0 komment

Meghalt

egy gyerekünk, egy tanítványunk. Ha iskolában lett volna és nem magántanuló (szintén kényszerűségből, hisz roma voltából nem adódna automatikusan ez a helyzet), akkor nem lett volna áldozata ittas családtagja által vezetett kocsi balesetének. Megölte őt a vele nem foglalkozó család, a róla kényszerűségből lemondó és ezért tehetetlen iskola, a szintén tehetetlen gyermekvédelem, a gyerekeken, a jövőn spóroló társadalom.

Bűn az, amit nap mint nap elkövetünk a gyerekeinkkel szemben és ennek a folyamatnak valamennyien résztvevői vagyunk! Ki így, ki úgy. (Bűnös az is, ki hallgat!) Leginkább döntéshozóink, akik -minden politika mentesen szeretném mondani - ismét a családokon, a gyerekeken takarékoskodnak, akik szétverték és verik az iskolákat, miután a bölcsikkel, ovikkal már végeztek a rendszerváltás óta. Most a sulikon a sor és hamarosan a folyamat végére érünk.

Szétzilált iskolák, meg nem fizetett, alázott pedagógusok, és megkergült gyerekek egy megkergült világban.

Legalább a fekete zászló szépen lobog ebben a megkergült időjárásban...

2009. május 24., vasárnap

2009. máj. 24. 14:24 | zoldbeka | 4 komment

A fene egye

ezt a világot, hogy végre ha valami jó történik, akkor rögtön kell valami, ami tönkrevágja az egészet! Csodálatos, nagyszerű élményeket szereztem az utóbbi napokban, és erre...

Fantasztikus óráim voltam a sulimban, ugyanis az iskola egy része, kollégákkal együtt, elment erdei iskolába. Szeretem ezeket a napokat, mert tobzódhatok, kiélhetem magam és a gyerekeknek is sokáig felejthetetlen perceket sikerül szerezni. Taníthatok mindent végre, ami eredendően tanítói lelkemnek annyira hiányzik! Még azt is élveztem, hogy váratlanul kellett beugrani bizonyos helyzetekbe és az eredmény az volt, hogy a gyerekek megköszönték az órát! Mit tesz egy kis élménypedagógia! Azt hiszem, hogy most vagyok a csúcson: jó pedagógus vagyok, nagyon jó (erősítik bennem a gyerekek, szüleik, a szakma, a főiskolás hospitáló hallgató, külsős kollégák -csak vezetőim és "társaságuk" nem - de ez engem már egyáltalán nem érdekel), akinek "kisujjában a szakma minden trükkje", de még se rutinból tanítok, hanem igyekszem mindig másképp és kreatívan. Tisztában vagyok értékeimmel és hiányosságaimmal is, ám ezeket igyekszem pótolni, fejlődni, ha autodidakta módon is, de változni. Lehet ezt negatívan megítélni:-milyen öntelt!, de lehet ezt úgyis, hogy végre valaki, akinek van véleménye, értékítélete, aki legalább becsüli pedagógus voltát és nem szégyelli.

Szuper volt a szombati program is a békákkal, ráadásul végre bizonyíthatóan igazolta, hogy ennek a munkának becsülete és értéke, létjogosultsága és eredménye van. A békák nagyobbik része ugyanis szanaszét: táborok, erdei iskolák, versenyek - ennek ellenére jó sokan eljöttek és ami teljesen új dolog volt számomra, hogy iskolából most csak egy gyerek jött, mégis 15-en vágtunk neki az útnak. Négy szülő, egy ép gyermek és 10 sérüléssel élő csemete, köztük az én kis bicebócám (5 évestől a 60 évesig). Miért nagy dolog ez? Évek óta érzem, de most már biztos, hogy a Baráti Kör működik, él -nélkülem is meglenne. És ez jó, nagyon jó! Öreg béka mesélte, hogy barátnőjével és a családdal újra bejárták az egyik útvonalat -egyedül, nélkülem -amerre év elején jártunk. Másik elhozta most a szüleit is. Ezek azok a jelek, amelyek engem és a céljaim megvalósulását igazolják.

Olyan programot szerveztem most, amiben a természet kapta a főszerepet: sok szabadsággal, szabadidővel - növény és állathatározókkal. Az eredmény:

gyík    hernyó egy kövön

Lepke a karon  

Szülinapomra szülő küldött egy-két kiló fasirtot -tudja, hogy nagyon szeretem, meg kókuszgolyót egy nagy dobozzal, mit elfogyasztottunk a békákkal a Nagyszénás tetején. Magam pedig nagyon óvatosan lépkedtem, mert hátizsákomban most ott cipeltem a békák kis ajándékait, nehogy összetörjem. Piros békám még úgysem volt...

Meghatódtam.

Ami bosszant: vidéki kolléganővel majd egy órát beszélgettem telefonon. Próbáltam lelket önteni belé, valahogy felülírni benne nagy világfájdalmát, depresszióját, amit a helyi kiskirály, az igazgató alakított ki benne uralomvágyától hajtva. Micsoda mocsok van az iskolákban -tiszta középkor! Ha nem törsz meg és van véleményed, akkor "Takarodj!"! Ha többet teszel, mint az "uralkodó osztály", akkor "Takarodj!"!

Nem sikerült -úgy érzem. Eddig ő tartotta bennem a lelket állandó vidámságával, tettrekészségével, emberségével és aktivitásával, most nekem kellett volna erőt adnom és nem tudtam. Pedig magam már végigjártam ezt az utat. Lehet, hogy nem a legjobban döntöttem, de legalább békén hagynak és tudok dolgozni, csinálhatom, mit szeretek. Mi lesz vele? Hogyan éli túl, hogy nem menekülhet el, mert nincsenek iskolák, nincsenek állások, nincsen becsülete a pedagógusnak, nincs az iskolákban se demokrácia, se szólásszabadság! Hát legyen! Mit veszthetünk még?

Régebbiek | Végére »