Napok óta nem voltam együtt az osztályommal. Az iskolában érettségi őrület van, teljes órarend kavarodás, lezárt szárnyak, termek, káosz. Ennek meg is van az eredménye, mert a kölykeim egyre zaklatottabbak és egymás piszkálásában kezdték kiélni magukat. Emiatt lesz(lett) konfliktusom az egyik szülővel, aki ráadásul "kolléga" is.
Felügyelő tanárként (egy másik suliban) mindegyik érettségi feladatot láttam, áttanulmányoztam, s míg a diákok "szenvedtek", addig azon gondolkodtam, hogy meddig lehet még a szintet lejjebb adni?
Majd egy éve utánfutóként húzzuk magunk után a békákkal az iskolámból érkező fiatalokat. Lassan fel fogom tenni a kezem: úgy látszik, hogy a megkésett kísérletek a szocializációjukra szinte eredménytelenek.
mellett mentem el kedden. Ott tanítás volt, nálunk nem, ezért útvonalbejáráson voltam a hegyekben. Hazafelé sétáltam el Budán az egyik "elit" iskola kerítése mellett. Majd kicsordult a könnyem! A pályámat annak idején az "átkosban" és is ilyen normális iskolában kezdtem - igaz, akkoriban az iskolák 99%-a ilyen "normális" volt.
Az udvaron lelkes, boldog, örömteli gyerekek tornáztak, játszottak - egyen fehér pólóikban, egyforma színű nadrágjaikban. Látszott arcukon, hogy gondtalanok, hogy szeretnek ide járni, hogy büszkék arra, hogy ide járnak. Eszembe jutottak az "enyimék", akikkel napi harcot kell vívni, hogy egyáltalán bejöjjenek, hogy úgy csináljanak, mintha tanulni járnának be - persze ebből semmi sem igaz, de legalább a látszat, legalább egy kicsit jobb nekik, mint otthon...
Istenem, de szeretnék megint ilyen gyerekekkel foglalkozni, csodákat művelni velük, élvezni, ahogy szárnyaikat kibontogatják és repülnek, repülnek...
Valamilyen oknál fogva egyre "lejjebb" bukom: egyre nehezebb gyerekekkel, egyre rosszabb körülmények közé - és élvezem! Csak! Csak jó lenne újra....
Majdnem feladtam tavaly. Úgy zártam az évet, hogy szép volt, jó volt, 15 év volt - elég volt. Elfáradtam kissé. Belefáradtam a programok szervezésébe, lebonyolításába,a szponzorok utáni hajszába.
a gyerekkel, ha puskázott, másolt a dolgozatírásnál. És mi a helyzet az Elnök úrral?
Csendes a szakma, rohadtul az. Elhallgattak a pedagógus blogok, magam sem írom, pedig lenne mit minden nap, de minek? és legfőképpen kinek. Aki olvassa, az benne él, annak nem újság a többség "semmitsemakaró" néma beletörődése mindenbe.
hogy fogyatékkal élő vagy cigány vagy fogyatékkal élő és egyben cigány fiatalokkal vagyok együtt minden nap.
a pályát elhagyó pedagógusok népes táborához.
Mert nem mehet tovább!